Hogyan kezeljük a legidegesítőbb kollégákat?

Hogyan kezeljük a legidegesítőbb kollégákat?

Egy munkahelyen sokszor rá vagyunk kényszerülve arra, hogy olyanokkal is együtt dolgozzunk, akik egyébként személyiségüket tekintve meglehetősen távol állnak tőlünk. Sőt, az is lehet, hogy nem csupán távol állnak, hanem egyenesen idegesítenek is bennünket. Fontos azonban, hogy a helyén kezeljük a szituációt, ugyanis egy-egy konfliktus elmérgesedése csak lehúzhatja a munkahelyi morált és hangulatot. Éppen ezért a következőkben összegyűjtünk néhány olyan jótanácsot, amivel nézeteltérések ellenére megteremthetjük a békés együttműködés feltételeit, ám még mielőtt ezt megtennénk, bemutatjuk azokat az idegesítő személyiségtípusokat, melyekkel leggyakrabban találkozhatunk egy munkahelyen.

Idegesítő személyiségtípusok a munkahelyen

Többek között az egyik leggyakoribb idegesítő jellemvonás a folytonos panaszkodás. Szinte minden munkahelyen van egy ilyen kolléga, akinek gyakorlatilag soha nem jó semmi, és ezen véleményét rendszerint hangosan ki is nyilatkoztatja. Gyakoriak továbbá a megrögzött pletykások is, akik minden szituációt megragadnak arra, hogy összesúgjanak valakinek a háta mögött. Nem mehetünk el ezenkívül a túlbuzgó kollégák mellet sem, ha az idegesítő munkahelyi személyiségtípusokat vizsgáljuk. Rájuk az a jellemző, hogy az adott projekt minden szegmensébe beleütik az orrukat, és teljesen indokolatlan időpontokban (pl. jóval a megszabott határidő lejárta előtt) is azzal zaklatnak, hogy mikor leszünk készen a feladatok ránk eső részével.

Ennek szöges ellentéte a lazsálók személyiségtípusa, akik minden feladatból igyekeznek kivonni magukat, és folyamatosan annak lehetőségét keresik, hogy miként tudják elalibizni a munkavégzést. Nagyon kellemetlenek tudnak lenni még a túlságosan, szinte már tenyérbemászó módon haverkodó kollégák is. Rájuk jellemző, hogy nagyon hangosak, mindig a figyelem középpontjába próbálnak kerülni és gyakran csak ők maguk nevetnek a saját poénjaikon. Ismerősek lehetnek még a tétova, döntésképtelen munkatársak is, akik gyakorlatilag képtelenek bármilyen rájuk bízott feladattal elboldogulni. Szinte percenként van szükségük megerősítésre, máskülönben elakadnak és nem képesek dűlőre jutni teendőikkel. A sort végül az ötlettolvajokkal zárjuk, akik ugyancsak rendszeresen kérnek segítséget, ezt követően viszont úgy állítják be a helyzetet, mintha maguk oldották volna meg az adott problémát. Jellemző rájuk továbbá, hogy a szívességeket soha nem viszonozzák.

Mit tehetünk, hogy ki jöjjünk ezekkel a kollégákkal?

Dolgozzunk Győrben vagy bárhol máshol az országban, semmi esetre sem tanácsos teljes mértékben elhidegülni azoktól a kollégáktól, akikkel nem találjuk a közös hangot. Ez ugyanis a teljes munkahelyi légkörre kihatását teheti. Alkalmanként próbáljunk meg inkább beszélgetést kezdeményezni velük, melynek során akár kísérletet tehetünk arra is, hogy megismerjük az egy-egy negatív jellemvonás mögött meghúzódó okokat. Könnyen lehet, hogy például egy folyton panaszkodó kolléga viselkedésének hátterében valójában szeretet- és figyelemhiány áll, amit ily módon próbálnak kompenzálni.

Érdemes továbbá a saját személyünket is megvizsgálni, és elgondolkodnunk azon, hogy miért is idegesít pontosan az az adott kolléga? Azt a kérdést sem árt feltennünk, hogy: ő csak a számunkra idegesítő, vagy az egyes munkatársaink is hasonlóképp vélekednek? A hasonló típusú emberekkel rendszerint nehezebben találjuk a közös hangot? Az ilyen jellegű kérdések ugyanis segíteni fognak bennünket abban, hogy értelmezni tudjuk az egyes reakcióinkat, és így akár toleránsabbá is válhatunk az adott kollégával szemben.

Idegesítő személyiségtípusok a munkahelyen

Végezetül pedig fontos, hogy megtanuljuk, hogy a nehéz természetű kolléga nem egyenlő egy toxikus természetűvel. A különbséget a kommunikáció jelenti, előbbi esetében ugyanis minden esély megvan arra, hogy a megfelelő kommunikációs csatornák megtalálásával megkönnyítsük az együttműködés folyamatát. További információk a nehéz természetű kollégák kezelésével kapcsolatban az alábbi cikkekben:

https://mindsetpszichologia.hu/idegesito-munkatarsak-nyomaban-hogyan-eljuk-tul-ha-az-agyunkra-megy-a-kollegank

https://forbes.hu/legyel-jobb/11-modszer-hogy-ki-tudj-jonni-a-nehez-termeszetu-kollegakkal/

Ha pedig úgy érezzük, hogy környezetváltozásra van szükségünk, mindenképpen látogassunk el a https://gyorallas.hu/ főoldalára és böngésszünk a legfrissebb állásajánlatok között.

 

GyorAllas.hu / N.G.